A mi Dunakanyarunkhoz hasonlóan Ausztriának is van egy "Osztrák Dunakanyar"-ként emlegetett vidéke, a Wachau. Ez egy gyönyörű, mediterrán kis oázis a szeszélyesen kanyargó Duna lusta kékjével, végeláthatatlan szőlődombokkal és rengeteg apró kis hegycsúccsal, amikről várromok és kolostorok őrzik a táj nyugalmát. :)
Mi három héten belül két napot is eltölthettünk itt, hiszen egy órás autózásra van Bécstől, hamar le lehet ruccanni oda. Annak ellenére pedig, hogy időben ennyire közel van, olyan érzésünk volt, mintha egy teljesen másik ország lenne, annyira eltérő a növényzet, a hangulat és az életérzés az ország többi részén és a Bécsben tapasztaltaktól.
A Dunakanyarról a legtöbben Melkre és az itteni bencés apátságra asszociálnak, hiszen ez a monumentális épületegyüttes határozza meg leginkább a táj arculatát. Már messziről, az autópályáról ki lehet szúrni, olyan fenségesen magasodik a Duna fölé. Érdemes több órát rászánni az apátságra (mi bent nem voltunk, mert a kutyusunk nem szívesen látott vendég itt), ahol több mint 900 éve élnek szerzetesek, és még ma is atyáskodnak a környék egyházi élete felett, na meg természetesen készítik a finomabbnál finomabb melki borokat. ;) Az apátság különleges parkja is megér egy sétát, külön mediterrán kert, fűszerkert és japánkert is található benne. De ennyit a meséről, jöjjenek a fotók - a személyes kedvencem a 6. kép, ahol a felhők pont úgy kavarogtak a viharos szélben, hogy a nap megvilágítsa a keresztet. :)
Az ebédünket talán a legidillibb kis falucskában költöttük el, Spitz an der Donau-ban. A parton végig hangulatos sétányon lehet csodálni a Duna hullámait, a negyed óránként elhaladó hatalmas folyami luxushajókat, és a hegyoldalban növő szőlőtőkéket. Mi egy panorámaéttermet választottunk, ahonnan tulajdonképpen testközelből gyönyörködhettünk az egész folyóvölgyben. A mesebeli hangulat mellett azért feltűnt az is, hogy a Duna itt is legalább annyira szeszélyes, mint Budapesten, ezért gyakorlatilag az egész Wachau települései mobilgáttal vannak elkerítve árvíz esetére. A Duna mentén egyébként teljes egészében kiépített bicikliút várja azokat, akik kétkerekűvel nyomulnak :), így rengeteg biciklista teker a folyó partján, és használja ki a kompot, amivel át lehet kelni rajta.
Most hétvégén kicsit sűrűbb programot terveztünk, aminek első állomása a szintén mesébe illő kis település, Dürnstein volt. Ez a kis ékszerdoboz barokk, Ágoston-rendi kolostoráról (annak kék!!! templomtornyáról), szépen megmaradt városfalairól és egy kis kaptatóval hamar megközelíthető várromáról híres.
A hangulatos óvárosáról ismert Kremsben jól elszaladt velünk az idő, ugyanis belecsöppentünk a most hétvégén tartott Sárgabarack fesztiválra. :D (A környék a borai mellett a sárgabarackról és a belőle készített mindenféle termékekről is híres). Kellett vagy tíz perc, amíg rájöttünk, hogy miért van az egész város narancssárga lufikkal díszítve, de az elsőre még merednek tűnő feltételezésünket igazolta, hogy a sétálóutcán minden portéka a sárgabarackkal volt kapcsolatos: sárgabarackos ajakbalzsam, sárgabaracklekvár, sárgabaracklé, sárgabarackos sampon, szappan, kutyafüle, és a kedvencünk - a sárgabarackkal töltött gombóc. :) Nyami!!! (A Porsche valószínűleg nem az ünnephez öltözött, de baromi jól mutat. :D)
Krems-szel átellenesen, kicsivel távolabb a Duna-parttól magasodik a Stift Göttweig (göttweigi bencés apátság), ami a melkihez hasonlóan lenyűgözött minket. Kívül és belül is gyönyörű pasztellszínekben pompázik, de ha a látvány nem lett volna elég, a hangulatot az itt tartott esküvő biztosította. Természetesen megvártuk, amíg megérkezik a násznép és az ifjú pár kocsija, addig nem folytathattuk a napi "ütemtervünket". :)
Bár a Stift Göttweiggel el is hagytuk a Duna mentét, 4-es csapatunk többségi véleménye szerint még csak most következett a nap legjobb része. :D Zárásként ugyanis a kissé északabbra fekvő Stausee Ottenstein tavacskánál pihentük ki a nap fáradalmait. Ez egy hatalmas, mesterséges völgyzáró gáttal felduzzasztott tó, amely mindannyiunkat megbabonázott. A partját mindenhol fenyőerdő és sziklás part övezi, ezekről a sziklákról szokás beugrálni, beúszni a mélykék vízbe, na meg süttetni a hasunkat a napon. A tó olyan szerteágazó, hogy még a térképen is nehéz követni, de a legszebb része az a félsziget, amin egy régi várrom magasodik. Rengetegen úsznak a tóban, és mivel a partján kiépítettek egy vízibicikli-, motorcsónakkölcsönzőt is, természetesen mi is beléptünk a sportolók sorába. A tó legnagyobb mélysége 69 méter, akárcsak az őt megfékező hatalmas duzzasztógátnak. Azt szerencsére csak a csónakból vízbe lábat lógatás után fedeztük fel, hogy több méteres halak is élnek benne. :D
