Képeslapok Ausztriából

Postkarten von Österreich

Az osztrák logika kincsestára :)

2015. november 27. - ynda

Az osztrákok sok mindenről nekünk kicsit furcsának tetszőn gondolkodnak - néha annyira szigorúan, hogy az már-már viccesnek tűnik, máskor meg becsülendően fegyelmezetten. Viszont egészen biztos vagyok benne, hogy ez a tip-top gondolkodásmód és szabálykövetés is segített nekik, hogy az életszínvonaluk olyan lehessen, amilyen most.

Ezúttal néhány vicces szemelvényt hoztam az osztrák logikáról, amik magyar szemmel kicsit furcsának, néha követendőnek, néha elvetemültnek tűnnek. :)

Kezdjük mondjuk a KRESZ-táblákkal, illetve más út menti figyelmeztető táblákkal. Az első ilyen az úton átkelő sünikre figyelmeztető tábla. Bár ennek a beszerzésében a Googli volt a barátom, sorry, amikor ilyen táblát láttunk, épp nem volt kéznél a fényképező és csak úgy lendületből elhúztunk mellette. :)

ac4e4dae-53a3-405c-b486-5e8a395e8fb0.JPG

Hogyha már állatok, akkor be lehet szerezni Ausztriában ilyen, mormotaveszélyre figyelmeztető táblácskát is. Bár ez egyezményesen nincs benne a KRESZ-ben, nem utolsó ötlet, hiszen pl. a Grossglocknernél tényleg tucatjával láttunk mormotákat az út és az emberek közelében.

sam_5221.jpg

A következő mókás figyelemfelhívó jelzés egy az Alte Donau partján levő népszerű kis korzó egyik étterménél került kihelyezésre, és elnézve az esti sorban állást a helyekért, nem is csodálom, ugyanis nagyon pörög ott az élet és a pincérek egyaránt.

img_20150505_182839.jpg

Néha az emberek szájába kell rágni bizonyos dolgokat, például azt is, hogy ne hozzák rá a frászt egymásra vagy a gyanútlan gyalogosokra... :)

img_20150519_190440.jpg

És végül egy utolsó "KRESZ" tábla, ami a Donauparkban közlekedő kisvasút jöttére figyelmeztet:

sam_2966.jpg

Hogyha már a tábláknál tartunk, vannak olyanok, amiknek Magyarországon egyáltalán nincs létjogosultságuk, legalább nehéz elképzelni olyan szitut, amiben ne mutatnák komikusan :)

Az egyik ilyen a "téli útzár" tábla, amit a turistautak veszélyességére figyelmeztetésként alkalmaznak. Bár tény, hogy nálunk is lehetnek csúszósak a kövek, leszakadva a homokfalak, az tuti, hogy jó régre kell visszanéznünk, hogy akkora havat lássunk a hegyeinkben, ami ezt megindokolná.

sam_3035.jpg

Ugyancsak ilyen az a tábla, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy mivel az anyatehénkék védik a borjaikat, kutyával ne igazán menjünk a területükre, ha pedig mégis, tartsuk az ebünket pórázon. Bárcsak-bárcsak-bárcsak itthon is rikító zöld mezők és kolompoló bocik jelentenék a vidéket!!! :)

sam_6164.jpg

Bár annak jóval nagyobb az esélye, hogy valaki a következő szituációba kerül, ilyen, a hirtelen árhullám érkezésére figyelmeztető táblát se látni nálunk. Igaz, hogy a magyar folyók annyira nem szeszélyesek, hogy pár perc leforgása alatt életveszélyes mennyiségű vízzel teljenek meg és mindenkinek futnia kelljen, aki a közelében tartózkodik, de azért mindenképpen tanulságos kis figyelmeztető jel ez is.

sam_4666.jpg

Most jönnek a vicces táblák, amikhez nincs is értelme magyarázatot fűzni, mert magukért beszélnek. :D

Grillcsirkét sütni a parkban. Csak annyit, hogy vajon tényleg volt, aki megpróbálta?...

sam_3696.jpg

Szintén mókás "a tavon jégkorizni tilos" tábla is, hogyha valakinek a nádasban, vagy a szökőkút környékén tripla lutz-okat lenne kedve ugrálni. :)

img_20150619_154530.jpg

A "szigetre belépni tilos" tábla egész logikusan hangzik, de ha jobban megnézzük, amúgy se biztos, hogy ezen a kis nádcsomón egy 10 kilósnál nehezebb ember partra tudna szállni. :D

sam_2862.jpg

A kutyabenzinkút, ami az egyik korábbi bejegyzésemben már szerepelt, szintén magáért beszél. Itthonra is ilyet!!! Kövessük az Allee példáját, ahol én már csak az első háziállatos hétvégén vagy 5 kutyust láttam! :)

img_20150524_160821_1.jpg

Ilyet se láttam még, bár lehet az az oka, hogy mindig is Bp. vonzáskörzetében éltem: következő kedvencem a tej- illetve tojás automata. Még tejautomatáról hallottam, azt hagyján, na de tojás? :)

sam_6216.jpg

Két komolyabb témájú gyöngyszem, amiket itthon is megérné bevezetni! Az egyik a kedves kutyatartókat szólítja meg és finoman megemlíti, hogy 36 eurós (12.000 Ft-os!!!) bírságra számíthatnak, ha nem takarítják fel a blöki után amit ott hagyott.

img_20150530_125825.jpg

A másik pedig a galambok etetéséről igyekszik lebeszélni a polgárokat, ugyanis ha szaporodnak a galambok, az a patkányok szaporodását is eredményezi. Drasztikus, de ez van.

img_20150713_180438.jpg

És végezetül: bár osztrák logikát ígértem, ezt az olasz táblát nem hagyhattam ki, hiszen az olaszok úgy gondolkodnak, hogy semmi nem számít, irány a tenger, és az élet máris a helyére zökken. :) Lido di Jesolo felé menet minden körforgalomban szépen illusztrálva kiírják ugyanis, hogy merre menjünk, ha nyaralni és pancsolni vágyunk.

sam_8212.jpg

És végül egy mókás szemelvény olaszországi nyaralásunkból! Érdemes odafigyelni tankoláskor, ugyanis előfordulhat, hogy egyazon benzinkútnál mondjuk a 95-ös benzin is két különböző áron kapható. Ha magunknak tankolunk akkor teszem azt 1.30 egy liter, míg ha megkérjük a kedves, de semmilyen idegen nyelven nem beszélő, viszont activity-ben profi kiszolgáló hölgyet, hogy tankolja meg helyettünk a kocsit, akkor már 10 centtel (30 forinttal) többe kerül a benzin litere. :D

A bejegyzés trackback címe:

https://postkartenvonosterreich.blog.hu/api/trackback/id/tr178118198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szosze 2015.11.28. 10:38:31

Az anyatehén mintájára hiányolok néhány táblát az apabikákról!:)
süti beállítások módosítása