Ausztriában bizonyos vallási ünnepeket munkaszüneti napként tartanak számon, így idén május 14-ét, csütörtököt is, amin Urunk Mennybemenetelét ünneplik. Itt az a szokás, hogy nem kell ledolgozni a csütörtök utáni pénteket egy adott szombaton, hanem közös megegyezéssel mindenki kiveszi szabadságnak, és így csinálnak maguknak 4 napos hosszú hétvégéket.

Mi is így tettünk, és hosszas tervezgetés után (még anno otthon jól átgondoltuk) nekivágtunk Salzkammergutnak és környékének. Mondhatni, hogy tökéletes csillagtúrát állítottunk össze erre a 4 napra, de aztán természetesen az időjárás és a kocsink - de erről majd később :) - közbeszólt.

A vidéki Ausztria olyan, mintha egy külön ország lenne, nyoma sincs a multikultinak, ami Bécsben dübörög, és az emberek olyan kedvességgel fogadnak mindenhol, hogy csak lestem. Míg Bécsben van, hogy a pénztáros (kötelező) köszönése is elmarad, itt a legkisebb ismeretlen faluban is barátságosan rád emeli a kalapját a helyi bácsi, és mindenhol örülnek a látogatónak. Persze a vidék elsődleges megélhetési forrása a turizmus, úgyhogy ez valahol a vérükben is van. :)

Ami viszont árnyalja a vendégszeretet kissé, az a helyenként irreálisan magas árfekvése bizonyos dolgoknak - a saját bőrünkön leginkább a parkoláskor éreztük ezt. Hiszen ki hallott már olyat, hogy egy óra parkolás 3 euróba (900 forintba) kerülne? :o Mert Hallstattban ennyibe kerül, ahogy egy hűtőmágnes 5 euróba (1500 forint). Annak ellenére, hogy a szállás és az étkezés lényegesen olcsóbb mint Bécsben, a járulékos költségek nagyon meg tudják dobni egy ilyen hosszú hétvége büdzséjét.

De vissza az osztrák vendégszeretetre. :) Mindhárom éjszakán ugyanabban a kis panzióban, a Pension Schwan-ban aludtunk Abtenau-ban, ami egy kb. 6000 lakosú falucska az Alpok szívében. Szerintem a mi házinénink volt a legédesebb teremtés ezen a településen, minden reggel ínyenc reggelit kaptunk, saját maga főzte lágy tojással, joghurttal, teával, és minden földi jóval. A panzió vérbeli alpesi épület, de az egész település olyan, mintha egy Alpok-beli prototipikus falut bemutató könyvből lépett volna elő.

Már ezeken a képeken jól látszik, hogy az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, de ez se szeghette a kedvünket, hogy végigvigyük, amiket elterveztünk. :D

1. nap

Autópályán gyorsan letudtuk az Alpokig vezető útszakaszt, aztán rákanyarodtunk a tóvidék zegzugos, hajtűkanyarokkal és lejtőkkel tarkított, jó esetben egy-egy sávos útjaira. Az itt lakók tuti nem vágynak semmilyen vidámparkba, ugyanis az utak bármilyen hullámvasúttal felveszik a versenyt. :D

Az első állomásunk, még úgy, ahogy voltunk, telepakolt kocsival a Schafberg (= Bárányhegy) volt. A terv szerint gyalog feltúráztunk volna az 1782 méteren fekvő csúcsra, de az eső és a viszonylag késői érkezés miatt inkább a fogaskerekűt választottuk, és azzal tettük meg a köztes állomásig az utat. Hogy a becsületünkön ne essen csorba, innen gyalog mentünk a csúcsig, hol esőben, hol szélben, hol felhőben. Hogy mekkora volt a tejföl, azt jól mutatja, hogy a hegycsúcs egyik oldalán egy tűéles szakadék tátong, most viszont mindenhol csak a fehérséget láttuk, mintha a Mennyországban lennénk. :)

Lefelé menet annyira kitisztult az idő, hogy már a napot és a hegy lábánál meghúzódó Wolfgangsee-t is láthattuk, és azt a kis tavat, ami mellett a turistaút (mint kiderült a rossz időjárásra és útviszonyokra való tekintettel jelenleg lezárt, gyakorlott hegymászóknak ajánlott terep :D) elvitt. A több órás ereszkedés alatt megcsodálhattuk az alpesi kecskék helyes popóját (szemből csak azért sem sikerült lefotózni őket :)) és csodával határos módon egy igazi szalamandra is az utunkba tévedt! Lent a tóparton St. Wolfgang kis falucskája várt minket a bájos utcácskáival.

Aznapra már csak a szálláshoz vezető kb. 1 órás út volt hátra a programból, ezt pedig egy fizetős panorámaúton terveztük megtenni. A panoráma valóban meseszép volt, de összességében nem érte meg erre menni, ugyanis valahol a hegy tetején belement az egyik kerekünkbe egy kavics, onnantól kezdve pedig látványosan ereszteni kezdett a gumi. :O Abtenauba már úgy érkeztünk meg, hogy előre kinéztem az autókereskedést, ahol másnap reggel - remélhetőleg - tudunk új gumit vásárolni, és egyből oda is parkoltunk...

2. nap

Kicsit megkésve, de a sikeres gumivásárlás és kerékcsere után minden visszatért a rendes kerékvágásba. A napot négy mesebeli településen töltöttük a Traunsee és a Traun folyó partján: Gmundenben, Traunkirchenben, Bad Ischl-ben és Lauffen-ben.

Gmunden és Traunkirchen a Traunsee elvileg azúrkék, a felhős idő miatt pocsolyaszürke, de azért gyönyörű víztükre és az ezt övező hegyek között terül el. Gmunden legszebb látványossága a Schloss Ort vízikastély (ami az esküvők legkedveltebb színhelye errefelé), a tóból kiemelkedő szökőkút és a gesztenyefákkal övezett promenád. De Traunkirchenben is sikerült elcsípnünk két esküvőt a bájos kápolna árnyékában, és a gyönyörű panorámát a tó déli része felé.

Délután Bad Ischl fürdővárosát jártuk be, amennyire izomlázas és fáradt tagjaink engedték. :) Mivel az elmúlt napokban gyakorlatilag egyfolytában esett az eső, az itt egymásba torkolló Traun és Ischl folyók hatalmas erővel dübörögtek a város sétányai mentén. Akárcsak Lauffen parányi kis falujában, ahol a Traun kíméletet nem ismerve és a medrére fittyet hányva folyik amerre csak lát. Ahol csak jártunk, a folyók és tavak mindenhol meg voltak áradva kissé, de az itteniek nem szívbajosak, van, ahol teljesen váratlanul érné őket egy komolyabb árvíz, ami nem példátlan errefelé, mindenhol találkoztunk a korábbi magas vízállások jelöléseivel.

3. nap

Délelőtt városnézős, délután kirándulós napot tartottunk. Reggel ismét az a barátságtalan felhős és szemerkélős idő fogadott az ablakon kinézve, mint a korábbi napokban. Pechünkre épp a varázslatos Hallstatt városkáját terveztük a délelőttre, de még bakancsban és esernyővel is megvolt ennek a világörökségbe tartozó településnek a varázsa.

A városkának mindössze 1000 lakosa van, és nem is nagyon férne el több, épp hogy még egy-két háznak ha van hely, az egész település be van lépcsőzetesen zsúfolva a Hallstatti-tó és a hegy közé. Az utcák gyakorlatilag szűkös, romantikus kis lépcsősorok, és ahhoz, hogy feljussunk a templomkertbe, egész kis hegymászást kellett eszközölnünk. A templomkertben található a Csontház, a falu kicsit bizarr különlegessége: itt ugyanis a helyszűke miatt időről-időre kiássák az elhunytakat a sírjukból, a koponyájukat kifehérítik, gyönyörű mintákkal díszítik, majd itt helyezik el.

Délután végre újra láthattuk a napot, és a tervezett kirándulásainkhoz szerencsére egész napsütéses idő kerekedett. Az alpesi tavak jellegzetessége, hogy lépcsőzetesen helyezkednek el, és átfolyások kötik össze őket: ezért szinte mindig van egy alsó- és felső tó, avagy első- és hátsó tó egymás közelében. Mit két ilyet néztünk meg, a Toplitzsee-t és hátsó tavát, a Kamersee-t, ahol a Traun folyó ered; illetve az első és hátsó Langbathsee-t.

A Toplitzsee klasszikus meredek falakkal és sötét fenyvessel határolt mély vizű tó (még Hitler kincseit is ide rejtették annak idején!), amit gyalogosan meg se lehet kerülni: az átkelést motoros csónakokkal segítik. A csaknem függőleges sziklafalakon több vízesés is zúdul a tóba. A Kammersee-hez egy pár perces sétával lehet eljutni. Ez egy olyan kicsi maradványtó, aminek a vízszintje magas vízálláskor akár 12 méteres is lehet!!!

A másik két tó felé menet megálltunk készíteni néhány fényképet a - napsütéses - Traunsee-ről, és a kép magáért beszél! :)

A két Langbathsee inkább tágas, lankás vonulatokkal övezett völgyben fekszik, és türkizkék színével sokkal barátságosabb, mint a Toplitzsee.

4. nap

Az utolsó nap reggelén mindennél jobban bizakodtunk a szép időben, lévén a 2995 méteres magas Dachstein-re készültünk. A felvonónál felhívták a figyelmünket (akárcsak első nap a Schafbergen), hogy biztos fel szeretnénk-e menni, mivel 2700 m-en (ide visz a felvonó) köd lesz, semmit nem fogunk látni. De szerencsére nem lett igaza a pénztáros hölgynek! :) Bár az első egy-másfél órában valóban nem láttunk 15 méternél messzebb, és 4 fok! volt fönt, mialatt megebédeltünk a panorámaétteremben, lassacskán a felhők is úgy döntöttek, hogy kis időre eltisztulnak onnan. :)

Azonnal ki is szaladtunk, hogy minden lehető irányból lenézzünk a hegyről, és átmenjünk a pár éve átadott függőhídon és "A semmibe vezető lépcsőn", ami innen nyílik. :) (Az első képeken még a lenti időjárás látható. :D)

Végül néhány érdekes adat a Dachsteinről, így a képek után mindenki eldöntheti, melyik mennyire hihetetlen:

• A valaha (2007 júliusában) mért legmagasabb hőmérséklet a csúcson 20 fok volt!
• A leghidegebbet -30 fokot 1991 februárjában mérték!
• A szélrekordot 2002 novembere tartja 200 km/h-val!
• A hó legnagyobb vastagsága pedig 10,2 m volt, 1979 ÁPRILISÁBAN!